Kedves Mihály, látod, eddig fölösleges volt naponta többször benézni a fórumra, mert naponta csak egyszer frissítettem, és te is tudsz róla, hogy mostanában (is) néha az az egy sem mindig sikerült. A Törzsasztalra viszont valóban bármikor érkezhet új hír. Ki kell próbálni, szerintem könnyű lesz rászokni. Az is a mi fórumunk, és ott könnyebben fogunk új társakat is találni a régiek helyett vagy mellé.

A régi fórumot azért zárom le - és le fogom zárni -, mert értelmetlen. Indokolatlanul függ tőlem (azért, mert a honlapot én nyitottam, miért kell nekem uralnom a fórum működését?), akadozhat a frissítése, nagyon-nagyon szűkös már a hely, lassú és a kezelése már kényelmetlen. Ez értelmetlen, akkor pedig nem csinálom, ha nem kényszerülök rá. És mivel az új hely működik, nem is kényszerít már rá semmi. Ha pedig egy asztaltársaság azért szétszóródik, mert a kávét és a szivart a szalonban szolgálják fel, akkor a társaság már kibeszélgette magát. Kell néha egy kis változás, ez most az. Hölgyeim, uraim, kérem, fáradjanak át velem a társalgóba, helyezkedjenek el kényelmesen, és élvezzük továbbra is egymás társaságát. Az új helyen talán új néven szólítjuk majd egymást, hiszen többeknek hosszú múltja van a Törzsasztalon, de ez csak a játék része, a szembekötősdi.

Motyó, a támogatásodat köszönöm, egyetértünk. Az éljenzés hízelgő volt. :-)) Éljen az Orion!





*******************************************
Orion-fórum, 2006.01.13.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html