Hogy a hagyományos műfaji megkülönböztetéseknek mennyire lejárt az ideje, egy újabb példát szeretnék bedobni: mégpedig a Lost c. kurrens filmsorozatot.
Nem tudom, mennyire ismeretes előttetek a film, gondolom, semennyire, hiszen a film harsány marketingjéből kb. annyi szűrhető le, hogy szigetes-túlélős-drámázós-futkározós film, amit azért kell nézni, mert már sokan mások is nagyon megnézték. Az ilyesmitől mindannyian hányunk, én magam is beleestem a csapdába, úgyhogy az RTL-en nem is néztem a filmet. Hanem viszont munkatársaim erőteljes ajánlgatásokkal kezembe nyomták a netről letöltött teljes sorozatot, amit hamarosan le is küzdöttem. Nos, a marketing által sugallt kép (bár részben helytálló) az első rész végére jelentéktelenné töpörödik, majd pedig szép lassan (véleményem szerint) az utóbbi idők egyik legizgalmasabb - mije is? sci-fi? misztikus thriller? fantasy? - mondjuk, nevezzük úgy, hogy fantasztikus filmje bontakozik ki.
És ebből már látszik is, hogy kerül ide a téma. A sztori olyannyira zseniálisan van adagolva, hogy annak ellenére, hogy immár jócskán benne járunk a második szériában (mármint az amerikaiak és az illegális netről letöltők), egyelőre nemcsak arról nincs lövésünk se, hogy valójában mi történik, hanem az sem dönthető el egyértelműen, hogy misztikus, avagy sci-fi-történetről van-e szó.
Mi történt a szigeten? Spirituális erők szabadultak el? Esetleg egy tudományos kísérlet ütött ki balul? Vagy biológiai jellegű katasztrófa történt? Szörnyek garázdálkodnak az erdőben, vagy titokzatos gépezetek? Esetleg mindez együtt?

Szükséges-e, hogy egyértelműen besoroljunk egy ilyen filmet? Világos, hogy nem. Inkább csak dőljünk hátra, és élvezzük a felkínált izgalmakat! Természetesen én magam, ahogy ti is, a hagyományos értelemben vett sci-fin nevelkedtem, így a Lost egyik legerősebb vonzereje számomra a sci-fi-szál *ígérete* (merthogy a megléte nem bizonyítható...). Vagy, hogy a már megkedvelt fordulatot alkalmazzam, a film jócskán képes ingerelni a "sci-fi-érzékelő receptoraimat". De korántsem ez adja a teljes élvezeti értékét. Inkább az elsöprő erejű rejtély a háttérben, az események súlyossága, mindez igényesen (értsd: csak a feltétlenül szükséges mértékben szappanoperásan) megvalósítva.

-----------------------------

Még egy dolog, talán már elcsépelt az ilyesfajta példa. Gyula jó példát adott a mákszem esetében, hogy mikortól mese a dolog. Csakhogy ennél jócskán szorosabb eset is hozható:

a) A mágus a mákszemet nézte és koncentrált. Őseitől örökölt varázserejének hívására egy démon kígyózott elő az ismeretlen alsó világból. Egy darabig körözött az asztal körül, majd finoman ráfújt a mákszemre, amely engedelmesen arrébb csusszant.

b) A telepata a mákszemet nézte és koncentrált. Génjeibe kódolt tudatkiterjesztő képessége apró szakadást idézett elő a téridő szövetén, szokatlan erőket mozgósítva a tér feletti dimenziókból. A sokdimenziós erőtér egy darabig bizonytalanul fluktuált az asztal körül, majd finoman kilobbant a mákszem irányában, amely engedelmesen arrébb csusszant.

A két változat PONTOSAN ugyanazt az eseményt írja le. Mégis az egyiket egyértelműen fantasyként, a másikat egyértelműen sci-fi-ként azonosítjuk. Az egyiket a kukába vágom, a másikat izgatottan falom.

Tehát az álláspontom továbbra is az (ahogy már többször is kifejtettem), hogy egy történet sci-fi mivoltát egyértelműen az alkalmazott (hangulati) elemek adják, azaz a tudományosság *látszata* elegendő.

------------------------------

Azt némileg megütközve olvastam, hogy van, aki az időutazásos regényt nem sorolja a sci-fihez (azt hiszem, Mihály írta, bocsánat, ha nem). Tény, hogy az ilyen történetekben a téma bonyolultságánál fogva a végiggondolatlanság esélye jóval nagyobb, azaz a szemét aránya talán nagyobb, mint más sci-fi témákban.
Ugyanakkor gyerekkori olvasmányaim überelhetetlen abszolút csúcspontja volt A halhatatlanság halála. Nos, ez a regény is hemzseg a logikai bakiktől, mégis a felvázolt világ olyannyira lélegzetelállító, hogy örömmel megfeledkezik az ember a hibákról. És erről aztán még azt sem mondhatjuk, hogy nem a jövőben játszódik, mert jópár millió évnyi időtávot foghatunk át.

Érdekes, hogy ebben a témában pont a klasszikus Wells-féle írást tartom némileg érdektelennek, mivel egyáltalán nem foglalkozik magának az időutazásnak a szerteágazó érdekességeivel, hanem az emberi fejlődés (hanyatlás) jövőjére koncentrál.
Meg hát avítt is szegény. Persze a maga korában nyilván felvillanyozó lehetett - akárcsak a gravitáció-árnyékoló festék, a Cavorit, vagy Cavinton, vagy hogy hívták.

*******************************************
Orion-fórum, 2005.11.17.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html