Hogy a hagyományos műfaji megkülönböztetéseknek mennyire lejárt az
ideje, egy újabb példát szeretnék bedobni: mégpedig a Lost c. kurrens
filmsorozatot.
Nem tudom, mennyire ismeretes előttetek a film, gondolom, semennyire,
hiszen a film harsány marketingjéből kb. annyi szűrhető le, hogy
szigetes-túlélős-drámázós-futkározós film, amit azért kell nézni, mert
már sokan mások is nagyon megnézték. Az ilyesmitől mindannyian hányunk,
én magam is beleestem a csapdába, úgyhogy az RTL-en nem is néztem a
filmet. Hanem viszont munkatársaim erőteljes ajánlgatásokkal kezembe
nyomták a netről letöltött teljes sorozatot, amit hamarosan le is küzdöttem.
Nos, a marketing által sugallt kép (bár részben helytálló) az első rész
végére jelentéktelenné töpörödik, majd pedig szép lassan (véleményem
szerint) az utóbbi idők egyik legizgalmasabb - mije is? sci-fi?
misztikus thriller? fantasy? - mondjuk, nevezzük úgy, hogy fantasztikus
filmje bontakozik ki.
És ebből már látszik is, hogy kerül ide a téma. A sztori olyannyira
zseniálisan van adagolva, hogy annak ellenére, hogy immár jócskán benne
járunk a második szériában (mármint az amerikaiak és az illegális netről
letöltők), egyelőre nemcsak arról nincs lövésünk se, hogy valójában mi
történik, hanem az sem dönthető el egyértelműen, hogy misztikus, avagy
sci-fi-történetről van-e szó.
Mi történt a szigeten? Spirituális erők szabadultak el? Esetleg egy
tudományos kísérlet ütött ki balul? Vagy biológiai jellegű katasztrófa
történt? Szörnyek garázdálkodnak az erdőben, vagy titokzatos gépezetek?
Esetleg mindez együtt?
Szükséges-e, hogy egyértelműen besoroljunk egy ilyen filmet? Világos,
hogy nem. Inkább csak dőljünk hátra, és élvezzük a felkínált izgalmakat!
Természetesen én magam, ahogy ti is, a hagyományos értelemben vett
sci-fin nevelkedtem, így a Lost egyik legerősebb vonzereje számomra a
sci-fi-szál *ígérete* (merthogy a megléte nem bizonyítható...). Vagy,
hogy a már megkedvelt fordulatot alkalmazzam, a film jócskán képes
ingerelni a "sci-fi-érzékelő receptoraimat". De korántsem ez adja a
teljes élvezeti értékét. Inkább az elsöprő erejű rejtély a háttérben, az
események súlyossága, mindez igényesen (értsd: csak a feltétlenül
szükséges mértékben szappanoperásan) megvalósítva.
-----------------------------
Még egy dolog, talán már elcsépelt az ilyesfajta példa. Gyula jó példát
adott a mákszem esetében, hogy mikortól mese a dolog. Csakhogy ennél
jócskán szorosabb eset is hozható:
a) A mágus a mákszemet nézte és koncentrált. Őseitől örökölt
varázserejének hívására egy démon kígyózott elő az ismeretlen alsó
világból. Egy darabig körözött az asztal körül, majd finoman ráfújt a
mákszemre, amely engedelmesen arrébb csusszant.
b) A telepata a mákszemet nézte és koncentrált. Génjeibe kódolt
tudatkiterjesztő képessége apró szakadást idézett elő a téridő szövetén,
szokatlan erőket mozgósítva a tér feletti dimenziókból. A sokdimenziós
erőtér egy darabig bizonytalanul fluktuált az asztal körül, majd finoman
kilobbant a mákszem irányában, amely engedelmesen arrébb csusszant.
A két változat PONTOSAN ugyanazt az eseményt írja le. Mégis az egyiket
egyértelműen fantasyként, a másikat egyértelműen sci-fi-ként
azonosítjuk. Az egyiket a kukába vágom, a másikat izgatottan falom.
Tehát az álláspontom továbbra is az (ahogy már többször is kifejtettem),
hogy egy történet sci-fi mivoltát egyértelműen az alkalmazott
(hangulati) elemek adják, azaz a tudományosság *látszata* elegendő.
------------------------------
Azt némileg megütközve olvastam, hogy van, aki az időutazásos regényt
nem sorolja a sci-fihez (azt hiszem, Mihály írta, bocsánat, ha nem).
Tény, hogy az ilyen történetekben a téma bonyolultságánál fogva a
végiggondolatlanság esélye jóval nagyobb, azaz a szemét aránya talán
nagyobb, mint más sci-fi témákban.
Ugyanakkor gyerekkori olvasmányaim überelhetetlen abszolút csúcspontja
volt A halhatatlanság halála. Nos, ez a regény is hemzseg a logikai
bakiktől, mégis a felvázolt világ olyannyira lélegzetelállító, hogy
örömmel megfeledkezik az ember a hibákról. És erről aztán még azt sem
mondhatjuk, hogy nem a jövőben játszódik, mert jópár millió évnyi
időtávot foghatunk át.
Érdekes, hogy ebben a témában pont a klasszikus Wells-féle írást tartom
némileg érdektelennek, mivel egyáltalán nem foglalkozik magának az
időutazásnak a szerteágazó érdekességeivel, hanem az emberi fejlődés
(hanyatlás) jövőjére koncentrál.
Meg hát avítt is szegény. Persze a maga korában nyilván felvillanyozó
lehetett - akárcsak a gravitáció-árnyékoló festék, a Cavorit, vagy
Cavinton, vagy hogy hívták.
*******************************************
Orion-fórum, 2005.11.17.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html