Kedves mindenki!

Honlapom főoldala egy negyedik tétellel bővült, "Csevegőfórum" címmel. Elismerem, kicsit bután néz ki két Orion-fórum ajánlása egymás alatt, de a két fórum között számos különbség van. Majd az idő eldönti, melyik marad életben. Mindenesetre most, hogy végre kiderítettem, mi volt a technikai akadálya annak, hogy ezt a lépést megtegyem, nyitottam az Index Törzsasztalon egy saját topikot magunknak. Ott én nem írhatok le ilyesmit, de azt a helyet kiegészítésnek szántam ehhez a fórumhoz, amíg saját életre nem kel.

Az utóbbi idők rendszeres látogatói tudják, hogy én is elérhetetlenné válhatok néha (mint azon a bizonyos kiránduláson a Zéta Cepheire, az éjszakai ügyeletre), és ez, mi tagadás, megakaszthatja a megindult társalgást. Ráadásul ez a fórum rendes esetben is csak naponta egyszer frissül, márpedig egy jóízű vitához ez a sebesség nem bizonyult elegendőnek. Ezeken túl pedig értelmetlen önkénynek tűnik, hogy egy már-már baráti társaságnak nevezhető gyülekezet tagjai csak rajtam keresztül érhetik (érhették) el egymást, mégha ezt a szigorú szabályt egyszerű udvariasságként vezettem is be. Ez a három ok bőven elegendő volt arra, hogy más megoldás után keresgéljek, emlékezhettek rá, már volt szó erről.

Az új fórum automata jellegű, vagyis megírod a hozzászólást, elküldöd, és két másodperc múlva már mindenki olvashatja, a nap bármely szakában. Vagyis ezentúl nem szükséges a másnap reggelt megvárnotok, hogy megláthassátok, mit válaszoltak utolsó írásotokra, sőt, ha egyidőben többen jelen vagytok a "szobában", chat-szerű élő beszélgetést is folytathattok. Tudom, hogy van, akinek hiányzott ilyesmi, van olyan is, aki nem, de most legalább van választás. Sőt, ha olyan sürgős híretek, felhívásotok van, amelynek nem felel meg az eddigi lassú átfutási idő, most már van hol közzétenni. Csak a többiek ne felejtsenek el időben bekukkantani az új hírekért. Valószínűleg korlátozott mértékben, de kép- és hangmellékleteket is csatolni lehet a hozzászólásokhoz, amelyeknek az elhelyezése ebben a fórumban nekem úgyis állandó helyproblémát okozott. Ezeket a dolgokat majd együtt kitapasztalhatjuk.

Van azért más különbség. A régi fórum a sajátom, én kezelem, szó szerint én "uralom", és ennek megvolt az a haszna, hogy észrevétlenül kimaradtak olyan hozzászólások vagy részletek, amelyek nagyon bosszantóak lettek volna a többség számára. Emellett, nem utolsósorban mindig megpróbáltam az elírásokat, a bizonyára csak sietségből elejtett helyesírási hibákat is kigyomlálni, esetleges bakik gyanújánál néha a szerzővel konzultálni a közzététel előtt. Hiszen ha már okosakat írunk, akkor azt tegyük hibátlanul is. A Törzsasztal fórumán megjelenőkbe viszont nekem semmi beleszólásom nincs, gyakorlatilag én is ugyanolyan vendég vagyok ott, mint bárki más. Vagyis sem a nyelvhelyességet, sem a megszólalók személyét nem szűri semmi. Ez pedig azzal jár, hogy elnézőbbnek és türelmesebbnek kell lennünk ott, de ez nem eshet ennek a társaságnak a nehezére. Természetesen a fórum üzemeltetője szúrópróbaszerűen, illetve bizonyos tiltott szövegelemekre valószínűleg automatikusan ellenőrzéseket végez, és ők ki tudnak zárni bárkit, sőt a topikot is könnyen meg tudják szüntetni, ezért kérem, hogy ismerkedjetek meg az általuk kihirdetett moderálási alapelvekkel, mindannyiunk érdekében.

A Törzsasztalra való regisztrálás egyébként nem okoz nehézséget, ez nem kell, hogy elriasszon bárkit is. A hozzászólást csak az álnéven tehetitek meg, és az e-mail címetek is csak akkor lesz elérhető, ha azt a beállítások között úgy adjátok meg. Egyébként valószínűleg mindenkinek fel fogja az Index ajánlani az ottani álnevéből képzett külön e-mail fiókot, ezért a regisztrálás után megtehetitek azt, hogy ezt az új címet tesziket nyilvánossá, a többiek által láthatóvá.

Egyelőre nem tervezem ennek a fórumnak a bezárását, hiszen ez mégiscsak a saját honlapomhoz tartozik, és lassan betölti harmadik évét is. Az új csevegőfórumot alternatívaként ajánlom, a már elmondott új lehetőségek kiaknázására, annak, aki élni akar vele. Ha végül mindenki oda költözik át, engem az sem bánt, csak a hely változik, a lényeg nem. Annyit kérek tőletek, hogy kezdő lökésként, és mellesleg próbaképpen is szólaljatok meg ott is, hogy legyen valami mozgás az új topikban, ez segíthet is új embereket a témához csábítani, ami nem volna haszontalan. Előre is köszönöm.




ui.: Úgy emlékszem, hogy a Törzsasztal fórumain főbűnnek számít a topik HELYETT másik, azonos témájú helyre, például ide irányítani bárkit, ezért ezt ne tegyétek, mert büntetésből kirúghatnak bennünket.



*******************************************
Orion-fórum, 2005.11.14.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html