Gyula:
Félreértettél Csanival kapcsolatban, nem a szépségét próbáltam kifogásolni :). A történetben igen hangsúlyos, hogy a fremenek pokoli körülmények között élnek, ahol is minden csepp vízért meg kell küzdeni, és feltételezhetően az élelem mennyisége sem teng túl. Egy frement nehezen tudok másképp elképzelni, mint vékony, ultraszívós, ultracserzett, száraz bőrű embert. Az említett színészhölgy mindezeknek tökéletes ellentéte.
(Csak jelzésképpen: láttad a National Geographic filmjét is, amelyben felkutatták az azóta felnőtt afgán lányt? Hát nem hasonlít semmire, amit szépnek neveznék.)

Mihály:
Sejtettem, hogy felhozod - az egyébként valóban kitűnő - Robotokkal a Szaturnusz körült. :)
Nem is tudok felhozni semmit ez ellen, igazából csak annyit akartam mondani azzal a mondatommal, hogy ha valamit már megszerettél bármilyen okból, akkor a gyengeségeihez is ragaszkodsz, mint "eredeti", a műhöz szervesen tartozó dologhoz. Ha Papp János felbukkana egy digitális szuperprodukcióban, az érdekes és élvezetes lenne, de semmilyen módon nem helyettesíthetné a zsigereinkbe ivódott kollektív magyar "Pirx-élményt" :)



*******************************************
Orion-fórum, 2005.09.16.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html