A feleségem, most először, megnézte az Orion-filmet. Ebben valahol az ötödik percben van egy reklám ("Végigszörfözte mind a négyezer csatornát, de egész este csak a halakat nézi?..."), amelyben egy telenózissal (?) irányítható, fejre helyezendő műholdvevő készüléket kínálnak. A hírolvasó feltűnésein kívül ez az egyetlen új jelenet a filmben. Nos, közismerten sasszemű nejem a jelenet megpillantásakor nyomban megjegyezte, hogy "Nekünk volt egy pont ilyen NDK-s hajszárítónk."

Valóban, a leginkább nagyanyáink melltartójának és egy hasonló korú pilótasapkának a keresztezésére hasonlító holmi mintha felfúvódna a reklámban. A feleségem elmondása szerint volt egy kis szerkezet, amelyet a sapkával kellett összekötni, és ez melegített levegőt fújt a sapkába, amely a belül levő nyílásokon keresztül távozott, és állítólag alkalmas volt a haj megszárítására, tábori körülmények között. Minél többet gondolkozom rajta, annál inkább tűnik úgy, hogy Fábry "dizájncenter"-ében láthattunk is ilyet valamikor.

Mindenesetre a filmváltozat készítői nem lebecsülendő öniróniával és díjazható szellemességgel egészítették ki vele a 3000-es évek technikájának negyven éve készült ábrázolását. Ez is igazolja, hogy a film játékból készült, nekünk is úgy kell rá néznünk.





*******************************************
Orion-fórum, 2005.08.09.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html