Örülök, hogy láttad, Attila, a keddi beszélgetést, és az általad írtak megnyugtattak afelől, hogy nem csak én figyeltem rosszul.

Egyébként az este az általam megjósoltak szerint alakult: fél tizenegykor elkezdődött a Moon 44 (ez a cím szerencsére biztos - mellesleg a címek elmebeteg variálásáról kezd megszilárdulni a hitem, hogy azért csinálják, mert az új és ismeretlen cím a tévé elé csábíthat egy időre olyanokat is, akik már látták a filmet, más címen), bő félórával később pedig már elegem is volt belőle annyira, hogy ne essen nehezemre otthagyni. Addig is főleg azon gondolkodtam, hogy sci-fi ez vagy sem, a régi dilemma. Meg hogy egyáltalán mi is az. És persze okot adott nekem a Gyilkos bolygó - jellemző cím: a gyilkos, véres, végzetes, szerelem, halál, szenvedély szavak egy ideig kötelező elemi voltak (?) a kommersz mozifilmcímeknek nálunk -, szóval a Peremvidék, Outland körül megszólalt eszmecserén is elmélkednem. A klasszikusságát nem tudom megítélni, mert bár elég korai, ugyanakkor elég egyszerűen akciós is ez a film. De mivel korai, sokunkra gyakorolt az első sci-fik között hatást, sokan emlékszünk is rá, vagyis megkockáztatható rá a klasszikus, korszakformáló, maradandó jelző.

A sci-fisége nekem nem kétséges, és ebben most sem tudok tovább haladni, mint eddig. Igazság szerint ha a sci-fit arról ismerjük fel, hogy valami jövőbeli, még nem létező dolgot találunk benne, akkor ebben a filmben is volt ilyen, csak nem ezek alkották a film lényegét. Ha meg azt mondanánk, hogy ha a hős teleportálja magát a Galaxis túlsó sarkába, és az ott talált idegen lényekkel barátságot és kereskedelmi szövetséget igyekszik kötni a Föld nevében, akkor ez sci-fi, ebben az esetben pedig Marco Polo naplóját is sci-finek kellene tekintenünk, hiszen a két történet között LÉNYEGI különbséget nem tudnék találni.

Elismerem, vad példa volt, de akkor egy szóra még térjünk vissza a Gyilkos bolygóhoz. Tudott, hogy a Délidő című western modernizált változatát látják benne, bár jó lenne tudni, hogy a forgatókönyv írója vagy a rendező tényleg gondolt-e arra a westernre a film előkészítésekor. De felteszem a kérdést, hogy a Délidő mitől western. Attól, hogy lőnek benne? (Nem is nagyon sokat.) Attól, hogy egy poros amerikai városkában játszódik a 19. század végén? Mert ha igen, akkor ez a Moon 44 sci-fi, hiszen az ócska kommandós történetkét (már ameddig láttam) az űrbe helyezték, ma még nem létező körülmények közé.

Nem tépelődök tovább, a lényeg az, hogy pillanatnyi érzésem szerint a Gyilkos bolygó a bányatelep megjelenítésében, miliőjében, berendezésében olyan futurisztikusnak érződő elemeket mutatott fel, sikeresen és emlékezetes összképet nyújtva, amelyekből én ma is a sci-fi elnevezéssel velem megismertetett stílusba tartozónak érzem, és még jónak is tartom, a filmben elkövetett hibák ellenére. (Ld. emberek az Ión, a szokásos gravitációs probléma, az infratávcsöves trükk az üvegházban, mondjuk.) Persze ahogy Verne hősei is zsakettban utaztak a Holdig, úgy ezt a bányatelepet is komikusnak találhatja majd száz év múlva egy néző, de nekem diákként újszerű és impulzív látványt nyújtott, és ahogy arról már az Orion kapcsán is beszélgettünk, az első találkozáskor kapott élmény lassan kopik el a filmek/könyvek/zenék stb. szubjektív összbenyomásából. Ha valaki ezt a filmet ma látja először, akkor neki már csak sci-fi és akciósablonok köszönnek vissza belőle, és azt nehéz beleérezni, hogy ez a film a sablonok MEGALKOTÓI között volt, kis túlzással.

Végül tehát a Moon 44 ideje számomra lejárt, és érthetetlen izgalommal vártam a beszélgetést az m2-n. A vendégek ellen nem lehet kifogásom, bár örülni tudnék, ha egy ilyen műsorba meg lehetne hívni egy olyan aktív, népszerű, fiatal sci-fi írót is, akit a saját nevén ismerünk jól. A műsorvezető ellen sem lehet kifogásom, különösen egy olyan országban nem, ahol Pokrivtsák Mónika vagy Majka a műsorvezetők elitjébe tartozónak számít. Rózsa Péter legalább értelmes ember, alapfokon tájékozottnak is látszott a témában, és eleinte úgy tűnt, meg is lesz az értelme a műsort megnéznem. De tényleg nem jutottak semmire, és ebben a vendégeket kevésbé tartom hibásnak, mint a műsorvezetőt, akinek érzésem szerint elsősorban a beszélgetés gerincét, vezérelvét nem sikerült kijelölnie. Így aztán előbb-utóbb minden vendég elmondhatta, ami éppen az ő lelkét nyomta, és ezek az információk szerencsére nem voltak érdektelenek, csak a műsorból nem lett semmi. Még azt sem tudtam eldönteni, hogy "a sci-fi haldoklik", "a sci-fi újra a régi úton jár" vagy "a sci-fi újjászületett Magyarországon" állításokon vitatkoznak-e, vagy éppen valami egészen máson. Kínosan emlékeztetett a dolog Motyóval elkövetett rádiós szereplésünkre (cimbora, már csak pont mi hiányoztunk ebből a kavarból!), és megkérdezhetitek őt is, mennyire esélytelenek voltak gyakorlatlan próbálkozásaink egy összefüggő, mélyebbre hatoló beszélgetésszakasz felépítésére a műsort irányító házigazda elképzeléseivel szemben.

Itt ugyanezt láttam: a sci-firől annyira ritkán esik érdemi szó, hogy a műsorvezető nem tud ellenállni annak a késztetésnek, hogy a ritka alkalmat megragadva minél többfelé kiruccanjon a beszélgetés területéül választott hatalmas műfajban. Csakhogy negyvenöt perc elégtelen a sci-fi egy évének áttekintésére is, korszakról már nem is beszélve. Ennyi idő alatt talán lehet beszélgetni egy kis történelmi mozzanat jelentőségéről, egy tudományos esemény ígéreteiről, egy személy tetteiről vagy egy politikai helyzetről, de egy az értők által is behatárolhatatlan művészeti műfajféleségről átfogó pillantást venni már képtelenség. Ráadásul hiába mondott mind a négy vendég érdekes dolgokat, végül szinte az az érzésem volt, hogy mindegyikük csak nagyokat hallgatott sokszor, mert nem tudtak vitatni vagy támogatni bizonytalanságban maradt téziseket. Szerkesztőként és főfoglalkozású olvasóként szerintem Trethon Judit volt a legközelebb a műsorvezetőhöz, többször is tudott csatlakozni az adott témához, mint a két író és az "ellenfél" tudománytörténész, de ő sem tudta eléggé követni a beszélgetés bakugrásait. Sajnos az a baj, hogy egy vitában először el kell tudnunk helyezkedni a frontok között, és tudnunk kell, mit támadunk vagy védünk. Ha csak úgy beszélgetni kell, akkor az egész olyan lesz, mint az iskolai dolgozatok felolvasása, nem lesznek az elhangzottak kapcsolatban egymással. Márpedig ha a téma örökké változik, sosincs idő a frontok felmérésére. Egy igazán gyakorlott műsorvezetőnek ez tudnia illene. A kevesebb több lett volna, újra igaza van ennek a bölcsességnek.

A címlap körüli vitát én nem értettem igazán. Grafikailag nekem a mostani Galaktika-címlapok teljesen megfelelnek, jobb-rosszabb, de stílusban rendben levő mindegyik. (A lap belseje viszont túl van cifrázva, de állítólag a fiataloknak ez szükséglete.) Azon vitatkozni, hogy egy meztelen lány illik-e a Galaktikához vagy csakis egy űrhajó, amely ugyanakkor már unalmas, amint hallottuk, nekem elég értelmetlen dolog. Ha majd valaki megmondja, meddig terjed a sci-fi műfaja, el tudom dönteni, hogy milyen témájú grafika illik hozzá. Egyébként nekem Siudmak grafikája a lánnyal jobban tetszett, mint az űrhajó, mert kevésbé látszik szokványosnak, és finom stílusa van. (A 34. Galaktika címlapját juttatja eszembe, és Karel Thole szuggesztív, higgadt illusztrációit.) Meztelen lányokból egyébként bőven jutott a folyóirat Galaktika címlapjaira is hajdan, néha elég otromba hatást keltve, nem most kellene a dologgal foglalkozni. Ám ha nem ez a probléma, akkor már nincs is több értelme a címlapon vitatkozni, végül is egy antológiát nem a címlap grafikája fog rangsorolni, remélhetőleg. Boros és Szikszai "realista-techno-designer" stílusát én is nagyon szerettem, hasonló élvezetet nyújtottak, mint a sci-fi filmek futurisztikus berendezésének kóstolgatása, de nem csak szuperjárgányokból és szuperketyerékből áll a jövő, ahogy a sci-fi sem, tudjuk.

Végül az volt az érzésem, hogy ha valaki olvasottabb a klasszikus sci-fiben, akkor a beszélgetés nem vezethette el szinte semmilyen felismerésre (kivéve a műsorvezető futó megjegyzését, amely szerint a sci-fi a szépirodalomhoz sorolható), inkább csak villanásnyi gondolatokat foghatott el a vendégek sci-fit illető nézeteiből. Aki pedig nemigen ismeri a sci-fit, az valószínűleg nem is lett elég kíváncsi ahhoz, hogy megpróbálkozzon vele.


A Motyó és Attila által pontosan előrejelzett nehézségek ellenére is ajánlom Az Androméda-törzset mindenkinek, aki már régen vagy még soha nem látta, mert jó film. A könyv jobb, de a film is igazán jó, végül is Sidney Lumet nem egy sokadrangú rendező. És annak a jelentőségére is felhívom mindenki figyelmét, amit Attila írt, vagyis hogy a film nem valami szabad átköltése a könyvnek, ahogy azt mostanában több ismert sci-fi filmnél is megfigyelhettük (Spielberg szerint a Világok harca a haza védelméről és a fiát óvó apáról szól... Ennyi.), hanem tényleg annyira követi a könyv történetét, amennyire azt egy film megteheti. (A feministák sortüzének kitéve.) Aztán pedig el lehet olvasni a könyvet, van benne pár izgalmas gondolat.

Üdv.



*******************************************
Orion-fórum, 2005.08.06.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html