Pali, anélkül, hogy kétségbe próbálnám vonni a véleményed igazságát, eszembe jutott, hogy egyszer valahol olvastam Lem saját véleményét is a dologról és megkerestem. A Galaktika 89. számában Nemere István idézget egy Lemmel készült lengyel interjúkötetből, ebben a cikkben olvasható a következő:

"Arra kérdésre, miként vélekedik a műveiből készült filmekről: szerinte jók-e ezek az alkotások? - Lem megint kitör: »Az alkotás szót gúnyként értelmezem, sőt... A hazai és külföldi filmjeimmel kapcsolatban csak kiábrándulásaim voltak. Kár is beszélni róluk.« De mégis beszél: »A Solaris sohasem tetszett. Alapvető ellenvetéseim vannak vele kapcsolatban. Először is, szerettem volna látni a Solaris bolygót, de a rendező ezt nem mutatta meg a nézőknek. Másodszor - számos veszekedéseink alkalmával ezt Tarkovszkij szemére vetettem - ő nem is a Solaris-t, hanem a Bűn és bűnhődés-t filmesítette meg. A filmből csak annyi derül ki, hogy a csúnya Kelvin öngyilkosságba kergette szegény Hareyt, és a nő azután fel-feltűnik, Kelvinnek pedig lelkiismeret-furdalásai vannak. De meg kell mondanom, csak a forgatókönyvet olvastam, és a második rész húszpercnyi anyagán kívül nem is láttam a filmet. Ami viszont abszolút rettenetes volt - Tarkovszkij behozta a filmbe Kelvin szüleit, sőt valami nagynénikéjét is. De mindenekelőtt az anyját, mert ugye az anya az maty, a maty pedig Rosszija, Rogyina és Zemlja [Oroszország, Szülőhaza és Föld, ]... Ettől már nagyon dühös lettem. Később ugyanez történt különben Sztrugackijékkal is, amikor egy regényükből Tarkovszkij leforgatta a Sztalker-t, hát ami abból lett... azt élő ember nem értheti meg.«

A Solaris-hoz többször is visszatér. Például azt mondja: »Nálam a Solaris egyetlen hatalmas kérdés: mi az ember helye a Kozmoszban? A regényben Kelvin a legkisebb remény nélkül marad a bolygón, de a Tarkovszkij-féle változatban megjelenik egy sziget, rajta egy kunyhó... Ha csak eszembe jut az a kunyhó meg a sziget, máris kilel a hideg. Tarkovszkij valamiféle emocionális szószba merítette a hősöket, közben kidobta az egész szcientizmust, bevitt oda egy csomó forcsaságot, ami számomra elviselhetetlen volt.«

És a lengyelek Pirx pilótá-ja? »Abban szinte mindent elvastagítottak és egyszerűsítettek. Csak néhány jó jelenet van benne, a többi ócska és unalmas. (...) Nem jó film, valahogyan vidéki, a langyos levesre emlékeztet.«

És összefoglalja az egész filmügyet imígyen: »Előre tudom, hogy minden regényemből készült filmet elrontanak majd. Úgy átalakítják, hogy rá sem lehet ismerni, csak azért, mert így olcsóbb lesz az előállítása. Szerződés? Becsületszó? Ígéretek? Mit sem érnek!... De már rájöttem, mit kell csinálnom. Ha szóba kerül valamelyik regényem megfilmesítése, mint legutóbb a Tarantoga professzor expedíciója az NSZK-ban - rettentően magas honoráriumot kérek. Olyan összeget, aminek hallatán ezek a nyugatnémet filmesek is tiltakoztak, mondván: ilyen magas honorárium nem is létezik. Azt feleltem nekik: ez nem honorárium lesz, hanem fájdalomdíj. Hisz tudtam, hogy rettenetesen el fogják rontani. És tudja, mit csináltak végül? Rettenetesen elrontották.«"

Máshol még ez olvasható:
"»Sok saját könyvemet éppúgy utálom, mint mások elrontott műveit. Például az Asztronauták-at vagy A Magellán-felhő-t. Még azt is ostobaságnak tartom, hogy a Kiberiádá-t és a Robotok meséi-t az SF-hez sorolják. (...) Szeretnék felkiáltani: hé, én csak egy író vagyok, aki fiatalkorában írt néhány ostoba sci-fi regényt, aztán látva, hogy ez mit sem ért, gyorsan más vizekre evezett, de mindenki folyton visszataszigálja az SF-régiókba...«"

Szóval ezek voltak a világ sci-fi irodalmának egyik egyöntetűen elismert, kiemelkedően nagy alakjának szavai. Egy máshol olvasott régi megjegyzés szerint a saját hazájában már nem sci-fi íróként tekintenek rá, hanem ismert filozófus, esszéista vált belőle. Remélhetőleg megtalálta ebben az örömét. Pesszimizmusa és cinizmusa jellegzetesen tetten érhető még egy apró részletben, ami tetszett nekem: "»Kimutatták a szociológusok, hogy Amerikában magányos, sikertelen fiatalemberek foglalkoznak SF lapkiadással és SF írással. Aki ezek közül végre talál magának egy nőt, gyorsan elfelejti az SF-et.«"




*******************************************
Orion-fórum, 2005.06.08.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html