Attila, a Kapcsolat megértést segítő hatásáról írt véleményed szerintem túlzó, így egyedileg kiragadva ezt a filmet, de alapvetően nem téves. Én úgy közelíteném meg a dolgot, hogy ha a néző vagy olvasó kellő számú érthető és érdekes filmben / könyvben találkozik bizonyos kitalált fogalmakkal, mint például a térugrás, hipertér, teleportálás, csillagkapu fogalomköre, akkor a következő alkotásokban már rutinosan teszi magában a helyére az ugyanezen ötlet aktuális megvalósítását és megjelenítését. Nekem úgy rémlik, hogy a féreglyuk-elméletet, amelyre a kozmikus távolságokat átívelő utazások fantasztikus ábrázolásainak egy része azóta is támaszkodik, valamikor az ötvenes években találták ki. El kellett telnie egy időnek, míg a sci-fi alkalmazni kezdte, újabb időnek, míg az olvasók megértették és meg- jegyezték, és azóta úgy beszélünk róla, mintha már legalábbis majdnem a birtokunkban lenne a hozzás szükséges elméleti és technikai tudás. Az Űrodüsszeia első nézőinek még jóval kevesebb alkalma lehetett az ötlet megismerésére, mint a mai mozinézőknek, sőt, Kubricknak sem lehetett sok élménye a jelenség mások általi ábrázolásáról, ezért "kísérleti" módon került a filmbe az utazás jelenete. Ellenben ma, mellesleg a számítógépes képalkotás két dimenzióban szinte már felülmúlhatatlan eszköztárával kiegészülve, bármelyik olcsó tévésorozatban rutinszerűen ugrálnak a hősök a térben. Mondhatnánk úgy is, hogy kialakult az egyezményes, szinte már szabványos ábrázolása számos fantasztikus motívumnak, bár ezek nagy többsége az esetleges megvalósulás idején valószínűleg ugyanolyan nevetségesnek fog bizonyulni, mint ahogy ma vigyorgunk a Holdon a cilinderjüket lengető űrutazók csupán száz éves képein. (Úgy emlékszem, még Asimov egyik novellájában is onnan derült ki egy baleset ideje, hogy az űrhajósnak az ütődéstől megállt az órája. A régi jó krimis fogás. Pedig már ma is tudjuk, hogy ha valaha egyszer újra űrhajós lép majd idegen égitestre, aligha lesz a csuklóján mechanikus - és törékeny - karóra.) Az egyezményesedéshez minden sikeres és jó film hozzájárul, ezek közé tartozik a számomra egyébként inkább más részleteiben érdekes Kapcsolat is. A mai filmkészítők elég bajban lehetnek, hogy újszerűt tudjanak felmutatni ma, amikor már a gyerekek is teljes természetességgel beszélnek űrhajóról, sugárpisztolyról, robotokról, idegen lényekről, hibernátorról. És nekünk is azonnal beugrik ezek képe, többféle változatban is, legalábbis mintha mindünknek lenne ilyesmi otthon. Főleg a filmesek dolga nehéz, hiszen könyvben, írásban továbbra is könnyebb az "elképzelhetetlen" megvalósítása, mint annak bármilyen eszközzel való láthatóvá (és felismerhetővé!) tétele. Ha össze- szedjük ma érvényes fizikai tudásunkat, a Kapcsolat térugrásában is sorolni tudjuk azokat a csacsiságokat, amelyeket csak azért láthatunk a filmben, mert valahogy csak látnuk kell az ugrást, különben a néző nem értené, mi történt. De már máskor is írtam, azt hiszem, hogy a sci-fin nem szabad a közvetlen tudományos igazságot számonkérnünk, ez csak egy mesés ábrándozás a lehetőségekről. A magam részéről teljesen meg tudom érteni ezek őszinte (és nem puszta kenyérkereseti) művelőit és nézőit. Én magam is sokszor ábrándoztam szomorkásan arról, milyen jó lenne a jövőbe ugrani, hogy kielégíthessem a kíváncsiságomat ma még megválaszolhatatlan kérdésekben. Hogy például kiderül-e, miféle az univerzum zömét kitevő, ma még tökéletesen ismeretlen sötét anyag; hogy sikerül-e legalább a múltba utazni vagy visszapillantani, hogy például a régészek hamu és por kapirgálása helyett a saját szemükkel nézhessenek meg évszázadokkal vagy évmilliókkal ezelőtti jeleneteket; hogy mennyi idő telt el, amíg a világ hajlandó és képes volt végleg elfelejteni a 640 kilobyte összmemóriára alapuló toldozott-foldozott számítógépeket; hogy végül megnyomta-e valaki azt "a gombot", új és életképesebb állatnak átadva a helyet; és így tovább. Bőven volnának kérdéseim, de szerintem nektek is. Ha író lennék, megírnám a lehetséges válaszokat, de nem vagyok, ezért elolvasom mások válaszait. Az előbb, amikor soroltam, mi minden kitalált dologról beszélnek természetességgel a gyerekek, az űrhajó is odakerült. Én persze nem a mai rakéták hegyére biggyesztett kapszulákra gondoltam, hanem a filmbeli, nagy hatótávolságú, esetleg csillagközi utazásokra alkalmas hajókra. Csak mert hogy jusson eszünkbe, hogy amikor már évtizedek óta a meghódított űrről hallunk újságírói és politikusi szóvirágokat, a legnagyobb távolság, amire az emberiség a bajnokait el tudja juttatni, a Föld felszínétől körülbelül 300 kilométer. Hatalmas robajjal, a földet megremegtetve, ovációval övezve. Vagyis mintha leigáznánk az országot úgy, hogy időnként diadalmasan körüljárjuk a házat. Kivételt képez az a hét út, amikor minden tudásunkat összeszedve, vékony fémbuborékban a Holdig sikerült embert juttatni, akkor egészen a fáskamráig elhatoltunk, és ebből egyszer csak véletlenül sikerült vissza is érkezni. Harminc éve ennek, és nincs remény a produkció megismétlésére a közeli jövőben. Talán ez is az egyik oka annak, hogy olyan sok sci-finek látszó (de azért mégsem mindig sci-fi) filmet és könyvet láthatunk napjainkban.  ******************************************* Orion-fórum, 2004.07.28. http://users.freestart.hu/orion8/forum.html