Elmorfondíroztam azon, amit írtál, Attila, benne azon, hogy "egy mai tizen-huszonéves képtelen értékén kezelni olyasmit, ami a születése előtt keletkezett". Azt hiszem, már korábban is hangzott el itt ilyesmi, tőlem is, és annak ellenére, hogy szerintem teljesen igazad van, érzésem szerint hozzá kell tennünk, hogy ez a jelenség nem lehet nagyon meglepő. Egyrészt feldereng bennem, hogy az én tizen-huszonéves koromban sem értettük meg, hogy szüleink korosztálya mit akar tőlünk avítt erkölcsi nézeteivel, öreges gondolkodásával, és bizony lehet, hogy csak ugyanez a nézetkülönbség van most köztünk és a generációnyival fiatalabbak között. Bár meg kell jegyeznem, hogy amikor ma a fiatalok rideg gorombaságát, műveletlen, sőt, primitív gondolkodását figyelem, akkor úgy érzem, hogy én képviselem a helyeset velük szemben. Hogy is érezhetnék másképp. Valami ilyesmi lehetett régen is, csak a másik oldalon állva. De azért szerencsére a mai fiatal generációnak is van olyan rétege, amely a mi megközelítési módunkkal képviseli a saját értékrendjét, és ez elég, hiszen azt nem is várhatnánk, hogy a mi értékrendünket is átvegyék. Hanem azt el kell ismernünk, hogy mi kamaszkorunkban szintén nem becsültük sokra a régi, pontosabban a régies dolgokat. Szüleink kedvenc filmjeit sem, sőt lehet, hogy azokat sokan közülünk még ma sem tudják értékelni sem, nemhogy kedvelni. A fiataloktól nem várhatunk olyan, kialakult életszemléletre és bőséges élettapasztalatra épülő látásmódot, amely szükséges ahhoz, hogy megérezzék a régi filmekben rejlő élményeket. És, ismerjük el őszintén, Attila, ugyan a Metropolis, amelynek az ábrázolásmódját mi ma már megértjük, régebbi nálunk, de a TRON, amelyről az egész az eszedbe jutott, már a fiatalkorunk filmje, ugyanakkor egy mai fiatalnak szintén csak egy régi film, amelyben "csak" azokat a rajzzal kombinált, színezett szereplőket és régies vektor- grafikus tárgyakat lehet látni. Amelyek akkor a műfaj csúcsát képviselték, ma viszont ilyet egy déli autóbaleset híréhez összedobnak estére egy PC-n, és utánuk csinálná bármikor két középiskolás gyerek, szórakozásból. De szerintem az értelmesebbje, ha öregszik egy kicsit, ahogy a saját fiatalkorának kedves filmjeit továbbra is szeretni fogja, azon az érzésen keresztül meg fogja érteni, mit szerettek a régiek egyik-másik régi filmen. Csak ki kell várnunk. És ugyan mindennek csak alig van köze mindahhoz, amit a fórumon meg szoktunk tárgyalni, nem szerettem volna, ha egy fiatal látogatónk azt gondolhatná magában, hogy itt őket már megint nem érti meg senki. A számítógépes grafika egyébként valóban olyan gyorsan fejlődött (mert hogy fejlődik-e még, és hová, meddig, az megjósolhatatlan), hogy egy film szinte már a megjelenésekor "elavult" technikát mutatott be. Nem tudom, mikor kezdődött a dolog, de arra még emlékszem, hogy a Csillagok háborúja első részében (azaz a negyedikben; csak a kortársak halála után fog megszűnni ez a zűrzavar?) is volt a szóbeszéd szerint valami számítógépes grafikai betét, 1977-ben. Sosem hallottam a pontos igazságot, de egyszer egy műsorban, ahol még Mandelbrotot, a fraktálgrafika "atyját" is megszólaltatták, mintha azt hallottam volna, hogy csak a Halálcsillag felszínének tervezésében, kitalálásában használtak gépi módszereket. De pár év múlva már ott a TRON, és 1995-ben már a moziba került a Toy Story, a már emlegetett Pixar stúdió filmje, szerintem egy mérföldkő, amelyben a játékfigurák nagyon plasztikusak, és a térbeli mozgatásuk egyszerűen hibátlan. (És ráadásul a film tobzódik a szellemes ötletekben, ezt sajnálnám elhallgatni.) Újabb évtizeddel később már az emberi arc gépi előállítása is közel jár az érzékelhető hibák eltűnéséhez, pedig ez szörnyű nehéz feladat, amennyire én meg tudom ezt becsülni. Persze egy csomó technikai újításról mi, nézők nem is tudunk. Pedig a számítógépet nem csak arra használják, hogy egy-egy figura képét megrajzolják vele, hanem a figurák bármilyen szögből is ábrázolhatóvá váltak, ezzel aztán megjelentek a rajzfilmekben a nézőpontmozgatások, nagy "fahrtok", ha jól emlékszem a filmes szakszóra. Amikor a hős repül a levegőben, mi meg körülötte keringünk, például. Néha fölöslegesen. Szerintem a filmes szakma már régen gőzerővel dolgozik azon, hogy ugyanezt élő szereplőkkel is meg tudja csinálni, szabadon, ne csak egy síkban, kameratrükkel. Tudjátok, a "mátrixos" keringőzés, amit ma már boldog-boldogtalan csinál, még ócska reklámokban is, ha tud. Biztosra veszem, hogy ha sikerül a szereplők és a táj képét érzékküszöb alatti hibával háromdimenziós képpé transzformálni, akkor a számítógépekkel ezt nyomban elkezdik forgatni összevissza, amíg a néző el nem szédül. Szerintem nem kell sokáig várni erre. Ez is számítógépes grafika, ha úgy vesszük. Vagy a régen elektronikai szerkentyűkkel csinált blue-box technika, amely mára számító- géppel könnyedén művelt "akármilyen-box" technikává fejlődött. A korombeliek biztosan emlékeznek rá, hogy hajdan a szereplőket mindig körülvette egy szemcsés körvonal, mert a figura áthelyezése egy másik képbe a kontúroknál valamilyen képhibát okozott. Mára ez is eltűnt, ma már észre sem vesszük, ha a háttér csak utólag van a képhez adva. Vagy az, hogy egy rajzfilm figuráit már nem kell kockáról kockára megrajzolni, hanem az alapvető mozgáselemek egyre kifinomultabb programokkal vannak generálva megrajzolt végpontok között. Vagyis ha az emberke felemeli a karját, akkor ebből csak néhány képet kell megadni, azt is csak a figura pálcika-ember jellegű vázlatán, ebből pedig a gép majd előállítja a teljes mozgássor plasztikus képét, tekintettel a takarásba kerülő háttérre vagy testre és a megadott fényviszonyokra. Nekünk, hozzászoktatva az egyre jobb animációkhoz, fel sem tűnik már, hogy milyen tudás van amögött, amikor egy pálca a földre esik, és ott pattog. Ez csak az egyik legegyszerűbb példa. Vagy ha két emberke összeüti a fejét, közben persze a nyakuk és a testük is megfelelően mozdul. Az ember szeme és agya rendkívül érzékeny, gyorsan észrevesszük, ha egy mozgásban valami nem valószerű. Ha például a pattogó pálca vége egy pillanatra a "földbe merül" vagy ha az esés lebegős, nem jó ütemű. Régen előfordult ilyen, a mai filmekben ez már szinte nem is probléma. Hajdan a szovjet rajzfilmek "puha" mozgású figuráinál a természetellenes, de játékos, bájos mozgást élveztük, mára a tökéletesen valósághű, de tudottan rajzolt képek jelentenek érdekességet, élvezetet. Azok a demófilmek, amelyeket én is láttam, vagy amelyeket Attila említett, ilyen képi elemeket tartalmaztak. Voltak "egyszerűbbek" is, mint egy ház vagy egy utcarészlet számítógéppel rajzolt képének megmozgatása. Ebben a perspektíva tartása, a kitakarás, a fények a lényeg. Láttam olyan egypercest, amelyben egy utcaképet látunk a ködös hajnaltól a beköszöntő éjszakáig, nagyon jól sikerült. Volt, hogy futó embert láttunk, többféle szögből; a futást a mai napig nagyon nehéz jól megcsinálni, megfigyelhetitek. (A Terminátor 3. részét még nem láttam, nem tudom, ott mi van, de a 2. rész híres fém- rendőrje is elég különösen szaladt, pedig azt filmfelvétel alapján csinálták.) Volt, hogy a mutatvány abból állt, hogy nagyon finom mintázatú felületeket, tárgyakat mozgattak a térben, de úgy, hogy a mintázatnak eközben nem szabad remegnie, hanem pontosan kell követnie a mozgást. Az összes ilyen kisfilm annak a bizonyítéka volt, hogy egy-egy grafikai stúdiónak sikerült megfelelő programokat írnia egy-egy hasonló probléma megoldására, jobbat, mint az addigiak. Persze kombinálták is: láttam üvegből készült tárgyat, amelyet bonyolult háttér előtt mozgattak, és az edény hihetően torzította a mögötte levő dolgok képét, majd a tárgy a földre esett, és a szilánkok a földön pattogtak. Volt két kedvencem is: az egyik a Panspermia című fantasztikus etűd, amelyben egy Keith Emerson-stílusú orgonazenére (?) egy bolygóról növények lőttek magokat az űrbe, amelyek egy más bolygón burjánzó életet hoztak létre; a másik egy bájos kisvonat története, amelyik nem akart késni, ezért bátran átvágott a szakadék felett ingó rozoga hídon. Mindkettő felvonultatta a technikai fogások sokaságát, élvezetes keretben. Ezek a kis produkciók szerintem ugyanúgy a filmtörténet állomásai, mint a híres Lumiere-egypercesek vagy az első hangosfilmek, csak még nem elég régiek ahhoz, hogy sokat beszéljenek róluk. Majd száz év múlva. Apró érdekességként elmesélem, hogy nemrég kisiskolás unokahúgommal beszélgetve meg- jegyeztem, hogy a mai filmekben, például a Harry Potter-filmekben a kitalált szereplők számítógéppel vannak rajzolva. Hitetlenkedett, később is láttam a szemében épelméjű- ségem megkérdőjelezését, mert a "rajzolva" szót nem volt képes összeegyeztetni azokkal a valószerű, neki talán valóságos lényekkel a filmekben. Ez is egy méltatása a trükk- technikának. Valaki szégyenlősen megkérdezte tőlem, hogy a mostani eszmecserénk alapjául szolgáló film címe, a TRON mit jelent, merthogy ő nagyszótárban sem találta. Nem is lehet, és nincs emiatt pirulnivalója senkinek, mert ez egy Basic nyelvű számítógépes parancs, még abból az időből, amikor a Basic programokban minden sort sorszámmal kezdtek. A szó a Trace On vagy Tracking On rövidítése lehet, és azt írta elő a gépnek, hogy írja ki a képernyőre a futtatott program minden sorra kerülő utasításának a sorszámát azért, hogy a programozó megfigyelhesse, milyen programrészeket hajtott végre a gép. A filmnek talán azért lett ez a címe, mert ez egyrészt egy számítógépes szó, másrészt utal arra, hogy a filmben azt látjuk megelevenedni, mik történnek a számítógép belsejében. A film szellemessége egyébként nekem talán ott vált kézzelfoghatóvá, amikor a "motoros" játék zajlik. Ha valaki nem látta: volt egy akkoriban ismert számítógépes játék, amelyben a két játékos egy-egy folyamatos, állandóan növekvő vonalat kormányoz a bekeretezett képernyőn, és igyekszik az ellenfelet olyan helyzetbe hozni, hogy az zsákutcába kerüljön a saját vonalával. Ezt a filmben úgy ábrázolták, hogy motorosok száguldanak a pálya síkján, maguk után falat építve, néha hirtelen irányt változtatva, és aki nekimegy a másik által húzott falnak, az megsemmisül az ütközésben. Mindez nagyon hatásos hangeffektusokkal feldobva. Aki akkor látta, az biztosan ugyanúgy sokáig emlékezett erre, mint a másik "motorversenyre" az Endor holdjának erdejében, Luke, Leia és a császári katonák között. Boldog idők voltak ezek, akkor még nem voltak az érzékeink elhasználva a filmes durranások által, szívdobogva néztem ezeket a jeleneteket. És persze mi, fiatal (és büszke) programozó-hallgatók azon törtük együtt a fejünket, hogy hogyan tudnánk ezt egy Commodore 64-esen megcsinálni, és mit lehetne még kitalálni.  ******************************************* Orion-fórum, 2004.07.13. http://users.freestart.hu/orion8/forum.html