Üdv mindenkinek! Mivel én voltam, aki a pánikot csináltam az Időalagút miatt, nekem kell elmondanom azt is, hogy az első két epizód számomra csalódást keltő volt. Azt megértem, hogy ez kisfiúként tetszett, de az elég régen volt. A történettel nincs különösebb bajom, de a gyengécske dramaturgia és a harmatos színészi produkció helyenként már kényel- metlennek tűnt. Aki szintén látta őket, még ne adja fel teljesen, különösen ne azért, mert én rosszat mondok róla, a történetben emlékeim szerint még lesznek kicsit érdekesebb ötletek is. Mellesleg ezt a sorozatot nézve jöttem rá, hogy az Orionban nincs meg az amerikai sorozatokban annyira zavaró, pár percenként beütemezett reklámszünet. Drámai be- jelentés, zene felcsap, kép lekever, majd rögtön ugyanott felkever, egy emlékeztető állókép vagy megjegyzés azoknak, akik a reklámok közben amnéziát kaptak, majd követ- kezik a drámai helyzet részletes magyarázata. Láthattuk már eleget ezt a koreo- gráfiát. Szörnyű. És nem csak az idegeinknek, hanem a történetnek is az ártalmára van. Helytelen volna az Oriont az egekig magasztalni, de most elömlött bennem a boldog felismerés, hogy ott ezt nem kellett újra és újra végigélnem. A Slidersről Mihály elmondása alapján jól döntöttem. Ugyanis annak idején az első sorozatot, bár a vége felé voltak már benne furcsa dolgok, gondosan végignéztem, majd az utolsó epizód után azt mondtam, hogy "Na, ezzel készen vagyunk.", és egyetlen újabb részt sem néztem meg. Tudni kell abbahagyni, nekünk, ha már a filmkészítők nem ismerik ezt a bölcsességet. Más. Gyorsan elolvastam az Űrodüsszeiát. Nem érdemes kihagyni. Precízen kitalált, gondosan megírt, klasszikus stílusú regény, jó ritmusban, elsőrendű fordításban (megalapozatlan véleményem szerint Göncz Árpád az egyetlen mai politikus, aki előző életében igazán hasznosat alkotott). És olyan, nem érdektelen részletek, epizódok is felbukkannak a könyvben, amikre a filmben már nem jutott idő vagy szándék. Természetesen nem mindenkinek kell kedvelnie Clarke stílusát, de ő szerintem az olvasmányos, gördülékeny stílusú elbeszélő írók közé tartozik. Én igazat adok al Ghúlnak, a történet záró szakasza, a monolit megközelítésétől kezdve gyakor- latilag megérthetetlen annak, aki a film alakjában találkozik először a történettel. Annyira abszurd, egymásból nem következő mozzanatok sorakoznak a film végén, hogy a néző, különösen ha nem a sci-fi gyakoribb témáit és gondolatait már ismerő nézőről van szó, nem tudja magában a történet végét összeállítani. Márpedig egy olyan filmben, amelyben mindeddig racionális és viszonylag jól követhető epizódokat láthatott, nagyon váratlan és zavarba ejtő hatású akár a térugrás azóta sem alkalmazott impresszionista képi ábrázolása, akár az önmagával (!) egyre öregebb alakban találkozó főhős és annak látszólagos gyors halála. Beszéltem már több "laikus" nézővel erről, egyöntetű volt az értetlenkedés, és sajnos ebből következően a film lebecsülése is. Pedig a film igazán kiváló, a vége is, de a nézőben természetes elégedetlenség, feloldatlan feszültség marad, ha a történetet nem érti meg a végéig (főleg a végéig, az eleje sosem annyira fontos). Palival már máskor sem értettünk egyet arról, hogy a film mennyire legyen magyarázó jellegű, de természetesen én sem igénylem, hogy a mondanivaló "a képembe legyen tuszkolva". Csak szeretem, hogy ha elkezdenek egy történetet, esetünkben egy rejtély megoldásáért az űrbe induló csapat kalandját, akkor valami olyan ponton záruljon a mese, amely nem számít a mese félbehagyásának. És ugyan a film már a korábbi szakaszában is nagyon kellemesen szűkszavú, elegánsan nagyvonalú volt, sok olyan képpel, amelyekért érdemes volt a filmet feltalálni, nem követelt különleges intuitív képességet az események megértése és egymáshoz illesztése. Tudom, az előember- jelenetekben a monolit közreműködése csupán zeneileg volt jelezve, HAL megzavarodását is csak "gonosz", merev nézéséből érezhettük meg (káprázatos!), meg volt egy csomó hasonlóan jelképes jellegű, röviden kifejezett esemény. Ez a film ereje, a rendkívül jó trükkök mellett. De az utolsó szakasz már egészen merész lett, ebben talán meg- egyezhetünk. Itt Kubrick jó alaposan elragadtatta magát, művészi megközelítésében, interpretációjában (én is ezt használom, mert nem hiszem, hogy Clarke akár csak megközelítőleg is ezt írta volna le a filmvázlatban; Pali persze jól tudja, a könyv a film után született) az epikus műfajokon nevelkedett mai ember kevés fogódzót talál. No ez persze nem baj, ettől a film semmivel sem lesz rosszabb, csupán al Ghúl javaslatához én annyival csatlakozom, hogy, Mihály, ha te éppen olyan vagy, hogy érintetlenül akarsz egy nagyszerű művészfilmben elmerülni, akkor a filmmel keresd előbb a találkozást, ha pedig elsőre is érteni szeretnéd a csattanót, akkor a könyvvel. Az talán már sok volna a jóból, hogy a filmet ne magyarul nézd meg (hacsak nem beszélsz jól angolul), legalábbis először, de az szerintem tény, hogy a magyar szinkronban képtelenek voltak olyan tökéletesen pszichopata hangot találni HAL-nek, mint az eredeti. (Én nem is őriztem meg a magyar változatot.) Attila megemlékezése a rádiójáték-változatról (amit én nem ismerek) nagyon érdekes ellenpontja a filmnek. A filmben összesen vagy tíz percnyit beszélnek, a többi csak kép. (A feldobott csontról jutott eszembe a klasszikus képsor egy tisztelgő (?) idézete a Genesis egy régi klipjében, ahol a csont hulló telefonkagylóvá változott.) Ezzel szemben a rádiójátékban nyilván nem lehet mást tenni, mint beszélni. És mégis el tudom képzelni, hogy szuggesztív élmény lehetett ez is, afféle költészet, ahogy az egyszerű regényfelolvasás helyett csak annyi hangzott el, amennyi a hatás eléréséhez éppen kellett. Szerencsénkre régen a színészeket tanították, hogyan kell a hangjukkal varázsolni. (Attila, a mai írásodban említett "vétked" miatt nincs okod szabadkozni, a saját véleményünket mindannyian úgy adjuk elő, mint a hitünk szerinti igazságot. Mindig érdekes mások igazságát megismernünk.) Az Attila által említett "színes nemtudommik" között, amelyek Bowman szeme előtt elsiklanak az ugrás során, egy repülőtér futópályájának burkolatjelei mellett (hol voltak még a számítógéppel generálható tájak és terepek?) felismerni véltem egy sziklákkal övezett tóvidéket, amely, bár ez talán oktalan gondolat, engem A majmok bolygója (a régi, nem a mostani hülyeség) elején látott tavakra emlékeztet. Arra, amelyikbe az űrhajó belezuhan. Kicsit érdekes lenne, ha a két helyszín tényleg azonos lenne. Van valami, amiben talán tud valamelyikőtök segíteni nekem. Az Űrodüsszeiában, azt hiszem, ott, ahol először látjuk a Discovery fedélzetét, amikor Poole kocog körbe a hajóban, szól egy szép, bús zene, vonósokon. Úgy hiszem, hogy ugyanezt a témát az Aliensben is hallhatjuk, és nekem nagyon tetszik, de nem tudom, mi ez. A két Straussot hamar kizárhatjuk, marad Hacsaturján balettje (Gajane, már ha így kell írni) és Ligeti György három zenéje (Atmospheres, Lux Aeterna, Requiem). Tudja valaki, hogy melyik a megfejtés?  ******************************************* Orion-fórum, 2004.06.15. http://users.freestart.hu/orion8/forum.html