Akkor jövök én, megint.
Szóval hogy egy srófa járna az agyunk? Miért ne? Naná! Ugyanazokat olvastuk, kábé.
És Mérő László publicisztikájában az e heti Magyar Narancsban az egyik
intelligencia-elméleti iskola éppen azt mondja, hogy a gondolkodásunk elsősorban
a szerzett (és kevésbé az öröklött) a tudáson alapszik. Vagy valami ilyesmi.

A Brazil. De jó, hogy valaki időnként szóba hozza ezt a filmcímet (én magam ha
csak lehet :).
Ez a kedvenc filmem, Terry Gilliam a kedvenc rendezőm, de ezt már biztos
kitárgyaltuk.
Tény, a Brazilban tán legmetszőbb formájában nyilvánul meg az úgynevezett humor,
s a sztori, vagy még inkább a megközelítés lényegi eleme; ha a történet nem
viccesen (pontos kifejezéssel: ironikusan) lenne elbeszélve, akkor voltaképp nem
is lenne történet.

Továbbmegyek: ha nem volna az irónia - nem volna sci-fi sem. Egy poén nélküli
"Brazil" nem lenne tudományos-fantasztikus film.

Más kérdés, és itt lehetne megint Pali barátunkkal ütköztetni a nézeteket, hogy
valódi, létező formájában a Brazil sci-fi-e...

Szerintem az; én magam sci-fi kedvelő vagyok és a Brazil a kedvenc filmem.
"Bizonyíték-e" ez arra, hogy nevezett film sci-fi? Már-már ismeretelméleti
mélységekbe tévedek.

Ami a Dévényi-stílust és könyvet illeti, talán nála lehetne a legerősebben
megállapítani, hogy aki harminc feletti, az milyen "öreg". Annak a bizonyos
választóvonalnak, ami a hetvenes években és előtte születettek, illetve a
nyolcvanas években és utána születettek között kulturális és társadalmi
értelemben oly erősen fennáll, a Dévényi-élmény jó mérőszáma lehetne (remélem,
ez nem képzavar). Aki érti, ide (közénk) tartozik, aki nem, oda. Miért
ellenállhatatlanul vicces az, hogy egy űrhajót Vöcsöknek, Kölcsey II-nek,
vagy Hej, Bercsényi, Bezerédynek hívnak...? Úgy értem, persze, hogy ezek mókás,
groteszk nevek - de nem egyszerűen megmosolyogtatóak, hanem egyenesen állati
röhejesek. Azt mondom, hogy alsódabasi reptető - és értjük egymást, meg "azokat"
az éveket. A humor rendszert definiál. Ha ezt így még nem mondta senki, akkor
lehet a továbbiakban tőlem mint aforizmát idézni :)

Egy másik megközelítés. Harry Harrison (aki megintcsak az egyik leghumorosabb,
egyszersmind legdurvább sci-fi író) (érdekes, valahogy az erős humor a durvasággal,
kíméletlenséggel függ össze; talán csakis a sci-fi terén, nem általában), szóval
hogy a nálunk megjelent legismertebb könyvét, a Rozsdamentes acélpatkányt ha
elolvassa valaki, mindenféle előképzettség nélkül, akkor szerintem egyszerűen -
és tulajdonképpen joggal - a korábbi levelekben megfogalmazott egyes "kategóriába"
tartozónak minősíti. Móka, sci-fis környezetben; semmi több. De ha tudja, ki az a
Harry Harrison - az Ashkelon utcái szerzője! -, akkor már ösztönösen gyanakszik:
ebben valami "több" lehet. Nem tudom, van-e, pedig féltucatszor olvastam. Talán
nincs. Csak arra akarok utalni: a humor besorolását, súlyát még az is befolyásolja,
mit gondolunk és tudunk arról, aki írta.

A hatáshoz kontraszt kell - írja Gyula, és semmi sem igazolja ezt jobban, mint a
Men In Blackben, ahogy J ügynök beszáll a liftbe, ahol K ügynök már várja és utaznak
lefelé az emeletek között. A kép és a szituáció minden apró eleme a kontrasztról
szól: Will Smith és Tommy Lee Jones ellentétes karakterétől az egyszerre tiszteletre-
méltóan röhejesen elengáns fekete ruha, illetve a túlméretezett fegyverek és a
világmegmentő küldetések aránytorlódásáig. (Gondolom, mindnyájan láttátok; én
imádtam.)

A németek? A németek humorérzéke röhejes - találta mondani egy brit komikus, ami
baromi jól hangzik, és ugye, ami jól hangzik, azt hajlamosak vagyunk igaznak
elfogadni. Biztos igaz is. Árnyalja a kérdést, hogy Erich Kästnernél (Emil és a
detektívek, Három ember a hóban, Május 35., stb.) alig ismerek humorosabb írót.

A humoros regénynél (sci-finél) talán minden másnál fontosabb a jól eltalált fordítás.
Mint egy vígjátéknál a szereplőválasztás és a színészi alakítás. Mondják is a
színészek, humorosat, könnyedet játszani a legnehezebb. Nem láttam még műfordítót
panaszkodni, hogy sci-fi paródiát milyen fáradságos magyarítani. Talán mert nem veszik
annak. Épp ez lehet a hiba. Így mennyi "rossz" könyv megjelent itthon, ami pedig lehet,
hogy eredetileg jó.

Kérdésre válaszul: az Acélpatkány-sorozatról (mármint hogy sorozat, nem csak egy kötet)
én onnan tudok, hogy Achilles Dent oldalán több kötet általa fordított változata,
illetve az angol eredetik címlapja látható.
(http://nostromo.pte.hu/~dent/harrison/ssr.html)

És hogy Daneel - aki, mondom, gyanúsan azonos Artuval! - haja bronzvörös? Afelett a
mai napig nem tudok napirendre térni :)

Attila

Ps.: Úristen, végre egy ember, aki rajtam kívül olvasta Ward Moore-tól a Lótot! Az
egyik legemlékezetesebb Galaktika-élményem ez a kisregényszerű novella. És én sem
ismerek a szerzőtől mást. Elmesélve a sztorit nem hangzik többnek egy már-már blőd
apokaliptikus családi drámácskánál - olvasva viszont mellbevágó! Kötelező minden
fórumlátogatónak!



*******************************************
Orion-fórum, 2004.02.05.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html