Elgondolkodtam egy pár percre a felvetésen, miszerint kevesebb figyelem jut
a tudományos-fantasztikus irodalom könnyebb, avagy humorosabb oldalának, ami,
persze, igaz is meg nem is, különösen a filmek világában, ahol éppenséggel a
sci-fi paródiának nevezhető alkotások szép sikereket érnek el - de nem ezen
spekuláltam egy sort.

Hanem azon, hogy a móka és science fiction kapcsolata legalább három szintre
osztva értelmezhető. 

Vannak regények, amelyek humorosak, nevetni kell rajtuk és a sci-fi
tulajdonképpen csak eszköz vagy háttér bennük. Vannak aztán olyanok, ahol a
fantasztikum és a tréfa szimbiózisban dolgozik: itt a szerző a várt jövő vagy
a technikai civilizáció, netán valamely jól hangzó ideológia groteszk,
abszurd oldalát igyekezett ábrázolni: úgy mond tárgyáról valamit, hogy
kifigurázza azt.

És végül a harmadik csoportba sorolnám azokat a fajsúlyos műveket, amelyekben
éppenséggel a humor az eszköz, a konkrét szituáció színtere - a téma, a
mondanivaló azonban annál komolyabb, talán épp annyira, hogy torzítás nélkül
nem is volna elmondható. Vagy nem is létezne... (azaz volna megragadható,
szavakba önthető).

Szép volna most példákat sorolnom, melyik megközelítésre én magam hol látok
példákat, de megmondom őszintén, nem jut rá most erőm/időm. (Talán csak,
inkább vitaindítónak, bedobok pár nevet, címet - tessék eldönteni, hogyan,
milyen elvek mentén különböznek ezek az írások egymástól; hiszen kétségkívül
nem összehasonlíthatóak, dacára hogy mindegyiken hajlamosak vagyunk nevetni:
Dévényi Tibor novellái és könyvei; S. Lem: Kiberiáda; Harry Harrison
Rozsdamentes Acélpatkány-szériája; I. Calvino: Kozmikomédia; J. Verne: Utazás
a Holdba; R. Sheckley: Kozmikus főnyeremény; S. Lundwall: Visszatérés a Földre.)

Nos, mit szóltok hozzá? 
Attila 



*******************************************
Orion-fórum, 2004.02.02.
http://users.freestart.hu/orion8/forum.html