Üdv! Jó kis párbaj kerekedett itt kedvenc témánkról. Metropolis és Men In Black... több dimenzióban is jó távol eső példák, hasonlóan távol eső nézőpontokhoz. Pedig kell lennie elegendő közös vonásnak bennük, hiszen ha mi nem is mind- annyian, a világ többsége azért mind a kettőt hajlandó a sci-fi körébe sorolni. Nekem van egy célravezetőnek ígérkező észrevételem, úgy gondolom. De előbb vegyünk szemre két meghatározást az új kiadású Értelmező Kéziszótárból; az ebben szereplő meghatározásokon remélhetőleg elég okos emberek már gondol- kodtak remélhetőleg elég hosszan, de legalább lesz mit szidnunk. Szóval: "Tudományos-fantasztikus: a tudomány eredményeire és lehetőségeire épülő, merész képzelet szülte, fordulatos cselekményű " "Műfaj: irodalmi műveknek tartalmi és alaki sajátságaik szerint elkülönülő csoportja" Hadd jegyezzem meg, hogy a 'tudományos-fantasztikus' szó magyarázata az 1972-es szerkesztésű, legalább kilenc változatlan kiadást megért előző szó- tárban még nem található. Vagyis évtizednyivel magyar nyelven megjelent sci-fi könyvek után, négy évvel az első Kozmosz-könyv után, a Galaktika indulásának évében ez a szó nem volt ismert, vagy túlságosan periférikus, réteg-szónak találtatott. És 2003-ig a szótár szerint az is maradt. De jelenti ez azt is, hogy a fenti meghatározás egészen friss keletű. Hát, ha így nézzük... "merész képzelet"... "fordulatos cselekményű"... Aki nem sci-fit ír, annak tehát rendszerint nem áll szándékában a fordulatos (="változatos, színes") történetvezetés. Mindegy, hagyjuk. A "műfaj"-t azért vettem ide, mert az a véleményem, hogy rossz nyomon járunk. Nem műfajt keresünk itt, hanem inkább valami kategóriát, amely műfajokkal együtt szerepelhet. Műfaj a regény, az eposz, a dráma, az epigramma. A sci-fi ezektől sem tartalmi, és főleg nem alaki sajátos- ságaiban nem különbözik eléggé. A tartalmi sajátosságként most sokan lecsapnának arra, hogy a sci-fi olyat ábrázol, ami kitalált, ami nincs. Nem mondhatjuk, hogy "még" nincs, mert sok olyat olvashattunk már, ami a "már" nincsről szólt. Őslények, ősemberek, időtörések az ókorban, Artúr király, Mátyás király udvarában, történetek "réges-régen, egy messzi- messzi galaxisban"... Szóval inkább bármi, ami nincs. De akkor viszont nagy a baj, mert minden sci-fi, amit a történészek kordokumentumai és a hivatalos okiratok kivételével eddig leírtak. Létezett a Noszty-fiú? Hát Hamlet, a dán királyfi? Még ha véletlenül létezett is volna, biztos, hogy azt csinálta, amit olvashatunk róla? Hát ez így nem fog menni, nem igaz? Márpedig én más tartalmi sajátosságot, olyat, ami egy egész műfajt szilárdan körülárkolni képes volna, nem tudok kiválasztani. Azt mondom tehát, kezdjünk a sci-firől, mint minősítésről gondolkodni, amit hozzá lehet rendelni romantikus, kalandos történetekhez, komédiákhoz, hőskölteményekhez, bármihez. Nem mondom, hogy ez nagyon leegyszerűsíti a dolgot, mert például mi marad az Alapítvány műfaja, ha kivonom belőle a sci-fit, mint jelzőt? Regény? Aki egyszer is elolvasta, az most érezheti, hogy ez valahogy lóg a levegőben, semmit nem árul el arról a rafinált, és valóban _tudományos_ igényű történelmi-szociológiai gondolatsorról, ami a lényegét adja. Akkor talán történelmi regény? A jövőről? Ez a "történelmi" egyébként jó példa, szintén van történelmi regény, történelmi dráma, történelmi musical, ez segíthet a sci-fi használatának elsajátításában. Attilának igaza van, a sci-fit definiálni még nem tudjuk, de ránézésre felismerjük, de engem az elmúlt harminc év olvasmányai nyomán ennél többre sarkall valami kíváncsiság. Egyébként hadd tegyem szóvá, hogy a vita túlzóan a filmekre terelődött. A film, amióta feltalálták, a szórakoztatást tekinti céljának, és mindig kisebbségben maradtak azok, akik elgondolkodtató vagy megható, de közben nem szórakoztató filmet csináltak. Az a bizonyos "hollywoodi" jelző, amit ma sok filmhez becsmérlően odacsapnak, több évtizedes tapasztalatot testesít meg, amely szerint a néző akkor a legboldogabb, ha a herceg elnyeri a királylány kezét és a sárkány feje le van csapva. Ilyen az ember, mondhatnánk. Persze akkor azt nem értem, miért látunk minden "magazinműsor"-ban nyomorékot, drogos csavargót, még nyomorékot, valami gilisztaevő hülyét, és "további részletek"-et az aznapi tömegszerencsét- lenségről. Azért a szórakoztatás még mindig igény, amit a szórakozni vágyók indukálnak a filmkészítőkben. Ezért nem csodálhatjuk, hogy majdnem minden történet, még ha sci-fi jellegű is, olyan motívumokkal vagy dramaturgiai eszközökkel keveredik, amelyet, leginkább a sok hasonló, de rossz, "olcsó" film miatt nem tekintünk színvonalas produkcióba valónak. Persze meg kell említenem, hogy szórakoztatni, nevettetni, felüdíteni is lehet szín- vonalasan, filmen is, irodalomban is. Ezt ne hagyjuk figyelmen kívül. A szórakozás nem bűn vagy valami alacsonyabb rendű szellemi folyamat. Én gyerekkoromban nevettem Stan és Pan mutatványain, ma már inkább nem nézem meg. Felnőttem azóta, és a szórakozás fogalma újabb harminc évet változott. A legokosabb és legkomolyabb emberek is szórakozhatnak filmeken, könyveken, csak azok TALÁN nem ugyanazok lesznek, mint amin egy iskolázatlan, gyermekded vagy sekélyes szellemű ember szórakozik. Nem tetszik egy szórakoztató film? Rendben! De ne azért ne tetsszen, mert szórakoztató, ez álszentség, hanem mert nem úgy próbál szórakoztatni, ami nekem teszik, vagy mert nem fér össze bennem a hangnem a témával, esetleg éppen nem vagyok alkalmas hangulatban. A film azért sem igazán jó terület a sci-fi vizsgálatához, mert a film sajátos, rövid történet, amelynek a mostanában követett hagyományai jelentősen leszűkítik a szereplők sorsának lehetséges alakulását, ráadásul majdnem lehetetlen olyan eszmék, írói gondolatok és leírások továbbítása, amely olyan élményszerűvé tud tenni egy olvasott történetet. Ugyanakkor egy regényben nagyon nehéz "sci-fis" kellékekkel és díszletekkel kiszínezni az ábrázolt helyszínt úgy, hogy az ne váljon döcögőssé, erőltetetté. A filmben, amely sok-sok kép, ezt az egészet nagyon könnyű megtenni, olyan történet esetén is, amely lényegileg egyáltalán nem igényelné a jövőbe, vagy egy másféle jelenbe helyezését, a futurisztikusnak tekintett környezetet. Palinak igaza van abban, hogy túl sok primitív, átlátszó, igénytelen történet (az élükön sok sorozattal) van a sci-fi divatos mázába mártva, mert ez a sci-fi fogalmát degradálta, ami érzékenyen érint bennünket, a jó sci-fi kedvelőit. De ellenpéldának szinte csak olyan filmeket mutat fel, amelyek meglehetősen régen készültek, ez viszont támadhatóvá teszi a véleményét. (Támadásról természetesen csak képletesen van szó.) Azaz látva az általa kedvelt csoportot, megkérdezhetném, hogy nem inkább a régebbi filmeket kedveli-e egyszerűen? És egy film valóban rosszabb-e attól, hogy új? Nem hinném, hogy ő így gondolja, inkább van egy olyan különbség a régi és az új filmek között, ami számára döntő. Azt elismerte, hogy "önkényesen" az űrkutatásról szóló történeteket kedveli jobban. Érzésem szerint emellett a hősi, nagyszerű próbákról és tudományos igényű hódításokról szólókat. Semmi gond, ezek nagyon jó motívumok, de egy korszak jellegzetességei. Ám ha megnézzük azokat a filmeket, amelyekben a készítők új történeti motívummal, új trükkelemmel, új élményfokozattal próbálták a néző már eltompult érzékeit megbizsergetni, akkor a fokozódás igazán régen elkezdődött már. Pali írta, hogy Klusancev, akit láthatóan sokra becsül, nyilván nem indokolatlanul, alkalmazta először azt a trükköt, hogy az űrhajóst huzalon függesztik fel, a lebegés látványát keltve. Miért tette volna ezt a rendező, ha ez teljesen felesleges lett volna? Ha nem vágyott volna a valóság illúziójának minden addiginál jobb megteremtésére? Ha művész volt, és nyilván az volt, akkor természetes módon kivívni óhajtotta szakmabeli társai elismerését, és elnyerni óhajtotta a korábbi ábrázolás- módot már megszokó nézők bámulatát. Eszkaláció. Ha lett volna számítógép vezérelte makett-kamerája, blue-box készüléke, számítógépes képátalakító armadája, biztosan azokat is kipróbálta volna. Akkor nem volt, ma van. Azért lett, mert mindenki egy picivel többet akart, mint az elődei. A néző pedig mindig egy picivel többhöz szokhatott hozzá, mint azelőtt. Régen ha John Wayne elsuhintotta az öklét a rosszfiú álla előtt, akkor az (nyilván a huzattól, mi mástól?) átesett a korláton, rá az asztalra. Ezt egy időben a néző szívdobbanva csodálta. Később már nem. Melyik rendező akart volna egy biztosan unott filmet csinálni? Mindenki kitalált valami újat. És ahogy ezek összeadódtak, ma már ott tartunk, hogy a rosszfiú szétkaszabolt állából fröcsköl a vér, ráesik az asztalra, amely előbb átdöfi a mellkasát, aztán felrobban alatta. Minimum három kameraszögből. Csak nézzetek meg egy húsz-harminc éves akciófilmet, és egy mait. Régen nem láttunk lőtt sebet, amíg a színész össze nem maszatolta magát. Ma már alig látunk olyat, hogy ne fröccsenne szét az áldozat agyveleje. Pedig mindenki csak egy picivel több ingerrel próbálkozott az eltompult érzékekkel szemben. Régen, ha a híradóban azt láttuk volna, hogy valaki kizuhan egy égő szállodából, két nap múlva a híradó főszerkesztője távoli baráti országba utazott volna, saját kérésére, tartós kiküldetésre. Ma az előzetes előzetesében is bárki megcsodálhat ilyesmit, hiszen "a nézőnek joga van" a valóság megismerésére. Sőt, külön tévécsatorna üzemel a "valóság" non-stop bemutatására. (Ha már csak egy kuala lumpuri autóbaleset maradt a tarsolyban, nem lehetne egy közönséges óvoda-avatást is látni?) Egyébként felkaptam a fejem fel- sorolásra: pornó, akció, horror. Vagyis hogy egy ilyen film csak ez marad, még ha sci-fibe való dolgokkal színezik is ki. Az akciót kitárgyaltam, a horror ugyanez, a pornó... Nem ugyanezt a szót használták volna, de mégis hogyan érzett volna a közönség, mondjuk, az antwerpeni olimpián, ha a sudár, ifjú magasugrónők bikiniben versenyeztek volna, mint ma? (Állí- tólag valami egyenjogúság nevében, de én férfi sportolót félmeztelenül talán csak úszni lát...nék, ha nem húznának magukra egy formatervezett fókabőrt.) Az idők folyamán változik az effajta kategóriák megítélése, egy ideje szinte folyamatosan nő a fogyasztóra kifejtett ingerek erőssége, ezt a régi és új filmek összehasonlításakor nem helyes figyelmen kívül hagyni. Természetesen éppen ezért gondolhatja úgy valaki, hogy neki alacsonyabb az "ingerküszöbe", ebből következően a régi filmek szokásai jobban megfelelnek neki. Mellesleg az az érzésem, hogy egy ilyen állandó emelkedés várhatóan roppanás- vagy robbanásszerűen ér véget. De addig még van idő, következ- hetnek még a szagos filmek, az élőben közvetített kivégzés, a nézők szavazata alapján folytatott horrorfilm, és még számtalan modern csoda. Ha úgy vesszük, a régi filmek békésebbek, tisztábbak, egyszerűbbek voltak, elismerem. De én nem azokat a filmkészítőket tartom hódolatra méltónak, akik azokat csinálták, hanem azokat, akik még ma is mernek ilyet csinálni, és még sikerül is nekik érdekesen megcsinálniuk azt. Sokan morogtak például A kétszáz éves emberre, mert az időnként mulatságos, vagy legyen: komikus volt. Asimov történetében ez nem így szerepelt, de a filmben nem volt bántó, és így még kontrasztosabb lett a szomorkás befejezés. Más, mint az elbeszélés, de ez film. Más szabályokkal, és más közönséggel. Jónak ígérkező szempont az, hogy legyen sci-fi az, ami azzal a szándékkal készült, hogy a sci-fi lényegére koncentrál (bármi legyen is az, majd még beszéljünk róla). Mondjuk, jövőábrázolás, technikai és/vagy társadalmi szemszögből. Igen, ismert dolog, hogy a Gyilkos bolygó a Délidő ihleté- sével született. (Aki a westernt nem ismerné, annak a történet röviden: egy városka seriffje éppen megnősül, és másnap már el is akar utazni, amikor hírét veszi, hogy egy régi bandita, akit ő csukatott le, kiszabadult, és a városban várható a felbukkanása. Néhány régi cimborája a vasútállomás körül lebzsel. Sejteni lehet, hogy a bosszúszomjas bandita a déli vonattal érkezik. A seriff hivatástudó ember, ő bizony nem hátrál meg, még rá van bízva a város, bármilyen kemény fiú is az a bandita. Emiatt faképnél hagyja hű asszonykája, de még a helyettese is, és hiába próbál segítőket találni a korábban oly hálás városban. Magára maradva várja az összecsapást, de győz. Győzött a hős! Ettől ez rossz film?) A Gyilkos bolygó alapjában véve tényleg erről szól, de emellett nagyon plasztikusan, a sci-fi-kellékek kedvelőinek a kedvében járva ízelítőt kaphatunk a jövőbeli bányatelep mindennapjaiból, a kábítószer-fogyasztás okozta bajokból, az űrkori technika háztartási és szórakoztató eszkö- zeiből. Az alaptörténet - amely annyira egyszerű, hogy már az ősember is csinálhatott volna belőle filmet - ez esetben nekem mindegy. Az csak a vezérfonal, de a film közel sem ennyit mutat. Elég jó film, néhány jó karakterrel, kisebb hibákkal. Fölösleges volna az annyit vitatott Bradburyt felemlegetni, akinél az űr nyíltan csak álca, fűszer, ugyan- ezen az alapon gyalázhatnánk például a Végjátékot is. "Egy kisfiú meg- próbáltatásai a katonaiskolában, de hős vezérré lesz, aki győz a hódítók fölött." Ne essünk abba a hibába, hogy az utóbbi időkben divatossá vált deheroizálás mintájára elvesszük a saját magunk örömét. Legyen valóban sci-fi az, amit annak látunk. És vannak sci-fi akció- filmek, sci-fi szappanoperák, sci-fi pornófilmek, sci-fi drámák, meg minden ilyesmi. És majd nem szeretjük ezek egy részét, akár egész csoportjukat, ha úgy tetszik. Nos, bár ez a módszer szerintem cseppet sem személytelen, de talán kevésbé alapos módja az eszmecserének, mint a párbeszéd. Most sem tudtam szavakba önteni mindazt a gondolat- és érzelemtöredéket, ami mások hozzászólását olvasva, azokon jócskán elgondolkodva felmerült bennem; nyilván így lehettek ti is. Sok kérdés megválaszolatlan maradt, de egyszerre ennyi bőven elég, azt hiszem. Most ti jöttök, én igyekszem majd még kitérni néhány más dologra is, legközelebb.  ******************************************* ORION-FÓRUM, 2003.09.03. http://users.freestart.hu/orion8/forum.html